2O1O. JANUÁR 15 14:OO - BUDAPEST. A 221 induló csapat járművei
folyamatosan foglalják el helyüket a Fővárosi Műjégpályán, a holnap
reggeli rajt helyszínén. A 8 órás rajt már biztos, de a célba érés
helye és mikéntje még mindig bizonytalan. A futam szervezői
folyamatosan egyeztetnek a magyar biztonsági és külügyi szervekkel
valamint a mauritán és mali hatóságokkal. Sem Mali részről, sem
Mauritán részről nem jelezték konkrét terror fenyegetést a szervezők
felé.
Ma délután 5 órára a műlyégpályára várják az indulókat, hogy a pontos
útvonalról tájékoztassák a futam résztvevőit. Az elmúlt években
többször is változtattak az útvonalon, de arra még nem volt példa,
hogy Budapesten a rajt el?tt tervezzék át az előre bejelnetett
etapokat. A tavalyi Bamakon például a Bou Lanoar- Atar útvonalat azért
változtatták meg, mert homokvihar miatt a katonai kisérő repülő nem
tudta volna a mezőnyt kisérni a veszélyes Nyugat Szahara- Mauritán
határvonalon.
Budapest-Bamako 2010 |