Ötven világbajnoki aranyérem öt büszke gazdája volt hivatalos hétfőn délután a Magyar Telekom Nyrt. Budafoki úti T-Pont üzletébe, ahol Winkler János vezérigazgató-helyettes, a T-Mobile vezetője várt rájuk, és az új, „szupergyorsként” emlegetett iPhone készülékekkel ajándékozta meg őket. Kovács Katalin személyében immár 27-szeres világbajnoki győztest köszönthetett a magyar sport egyik legnagyobb támogatójának nevében a házigazda, míg Janics Natasának a tizenötödik, Benedek Dalmának az ötödik, Kozák Danutának a második, Szabó Gabriellának pedig az első VB aranyérmének megszerzése alkalmából gratulálhatott.

Már a római úszó világbajnokság magyar győzteseinek ünneplésekor, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László köszöntésének napján a nálunk megrendezett ünnepélyes sajtókonferencián céloztam arra, hogy annak örülnénk, ha a Dartmouth-i kajak-kenu világbajnokság után háromnál is több új iPhone találna gazdára – emlékeztetett a hétfői ünnepségen Winkler János saját szavaira. - Most igazán boldogak lehetünk, mert az úszók fantasztikus mérlegét is túlszárnyaló öt nagyszerű sportoló hölgyet láthattunk vendégül és ajándékozhattunk meg a telekommunikáció és a multimédia egyik legkiválóbb és legsokoldalúbb termékével. Örömmel tölt el az is, hogy a támogatásunkat élvező sportolók sikereitől volt hangos az esztendő első nyolc hónapja, és azokat reményeink szerint további jelentősnek mondható teljesítmények követhetik az év végéig.

A T-Mobile meglepetéssel szolgált azoknak az ügyfeleinek is, akik hétfőn a koraesti órákban éppen a Budafoki úti T-Pont-ban vásároltak vagy intézték ügyeiket. Az együttesen tehát félszáz világbajnoki győzelmet számláló Kovács Katalin, Janics Natasa ( akik két, illetve három olimpiai bajnoki győzelemmel is büszkélkedhetnek), Benedek Dalma, Kozák Danuta és Szabó Gabriella az őket illető ünnepséget követően hosszasan álltak a T-Pont ügyfeleinek rendelkezésére, válaszoltak a kérdéseikre és 100 darab – valamennyiük aláírásával díszített és „értékesebbé tett” - baseball sapkát adtak át a szerencsés ügyfeleknek.

Szalay Péter
T-Mobile Sporthír Szolgálat
|