A Vasas Duna Autó Óbuda hazai pályán 3:1-re nyert az Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza ellen a női Extraliga 1-4. helyéért zajló középszakaszának negyedik fordulójában. Érdekesség, hogy az egymással korábban óriási csatákat vívó két csapat a jelenlegi szezonban immár negyedszer találkozott, és mindannyiszor a fővárosiak győztek.
A mérkőzés külön pikantériája volt, hogy visszatért a Folyondár utcába a tavaly még a Vasast erősítő Kapuvári Melinda, aki sérülés miatt hosszú időt kényszerült kihagyni, majd miután nem sikerült külföldre szerződnie, az NRK-ba igazolt. Nos, kezdőként még nem kapott helyett Ludvig Zsolt csapatában, így a cseresarokban várta, hogy harcba küldje edzője.
Szoros állás jellemezte az első perceket. A játszma eleji tapogatózásból a hazaiak jöttek ki jobban és 5:6 után három pontot szereztek zsinórban, így a technikai szünetre ők mehettek előnnyel (8:6). A visszatérést követően is lendületben maradt a Vasas és 11:7-re is vezetett, amikor egymás után két pontot ütöttek a látogatók. Megelőzve a nagyobb bajt, Jókay Zoltán időt is kért (11:9). Jókor jött a szünet a fővárosiaknak, és hiába egyenlített az NRK 11:11-nél, hat pontot szerzett egymás után a házigazda (17:11). Jól játszott a Vasas, a támadások hatékonyak voltak, a nyitások és fogadások is pontosra sikerültek. A hajrára már hatpontos előnnyel mehetett az óbudai együttes, és hiába kért időt Ludvig Zsolt 20:14-nél és 23:15-nél is, nem hagyott esélyt ellenfelének a Magyar Kupa-címvédő. 21:15-nél Miklai Zsanett helyére érkezett Mosonyi Tekla, de ő sem tudott áttörést hozni csapata játékába, így 21 perc alatt eldöntötték a szett kimenetelét az óbudaiak (25:16, 1:0).
A kilencpontos részsikertől túlságosan megnyugodtak az óbudaiak és a második szettben rosszabbik arcukat mutatták. Persze ehhez az is kellett, hogy a szabolcsiak játéka javuljon. A játszma elején ismét fej-fej mellett haladtak csapatok, ám ezúttal 9:9-nél a vendégek tudtak ritmust váltani. 10:12-nél időt kért Jókay, ám a kétpontos különbség állandósult a felek között. A második technikai szünetben is a vendégek vezettek, és Ludvig Zsolt elégedett lehetett a látottakkal. Botos Fruzsina rendre értékesítette a támadásokat, valamint Merkószki Tünde és Szakmáry Gréta is eredményes tudott lenni. 15:19-nél Jókay magához rendelte lányait, akik kezdtek leszakadni riválisuktól. Minden csapatrészben visszaesett az óbudaiak játéka, és mivel Takács Zsófia a támadásokban és a fogadásokban is sokat hibázott, 17:22-nél bevetésre került a helyén Soós Ivett. Ezúttal azonban ő sem tudott hozzátenni a játékhoz, ráadásul Milovits Júlia – addig amúgy stabil játéka – is görcsössé vált. 24:18-as állásnál még Lutter Liza is pályára került, ám sok lehetősége nem maradt a bizonyításra, hiszen az NRK rögtön az első játszmalabdáját kihasználta, ezzel egyenlíteni tudott (25:18, 1:1).
A két aránylag sima szett után következett a harmadik felvonás, ami 31 percnyi játékot, és hihetetlen izgalmakat hozott. Csak úgy, mint az első két felvonásban, ezúttal is szorosan kezdődött a játék, ám ezúttal egyik csapat sem tudott tartósan ellépni ellenfelétől. Erre pedig mindkét félnek volt lehetősége. 7:5-re vezetett a Vasas, ám 8:9-nél már a látogatóknál volt az előny. Jó szerváiknak, és pontos támadásaiknak köszönhetően 11:9-nél Jókaynak kellett időt kérnie. Néhány ponttal később az előző szettben bizonytalankodó Dékány és a végig jól teljesítő Szombathelyi Szandra révén 13:12-nél ismét a hazaiak vezettek. Milovits ismét bizonytalankodott, így mivel a hátsósorba forgott, érkezhetett Lutter Liza (13:14). Ekkor Jókay Zoltán főként elsőszámú feladójával volt elfoglalva és próbálta tanácsokkal ellátni, megnyugtatni játékosát. A csere bevált, ugyanis a második technikai szünetnél ismét a hazaiak vezettek egy egységgel (16:15). Ellépni azonban ezúttal sem tudott a Vasas és 17:17-nél Lutter a forgások miatt elsősoros lett, így visszatérhetett Milovits. Ekkor a vendégek edzőjének, Ludvig Zsoltnak is meggyűlt a baja feladójával, így 15:16-nál Balanescu is a kispadon találta magát, érkezhetett a fiatal Erdős Zsófia, sőt mivel Szakmáryt is lekapta a pályáról edzője, Kapuvári is pályára került. Érdekesség, hogy ekkor a két röplabdás ikon – a Vasas részéről Nyári Virág, az NRK-nál pedig Erdősné Balogh Erika – lánya is a pályán volt. 18:17-nél érezte először a szabolcsiak mestere, hogy meg kell szakítania a játékot, így magához rendelte övéit.
Hiába az edzői utasítások, egyelőre nem tudott fordítani az NRK. A hajrá egypontos Vasas előnnyel és két vendég visszacserével kezdődhetett (20:19). Ismét fordítottak a látogatók, így 21:22-nél cserélt a Vasas is, megint Soós Ivett érkezett Takács helyére. 22:22-nél egyenlített a házigazda, és mivel egy hosszú, lélektanilag fontos labdamenetet vesztettek el a vendégek, ismét Ludvig sétált oda a csengőhöz (23:22). Meg is nyugodtak a látogatók és hiába volt 24:22-nél játszmalabdája az óbudai csapatnak, két pontot tudtak szerezni, így egyenlítettek. Jókay Zoltán időt kért, mert tanácstalanság látszott a lányokon. Ismét Botos villant, ezzel 24:25-nél a látogatóknak volt játszmalabdájuk. Ekkor visszatért Takács, aki rögtön labdát is kapott, amit elemi erővel bombázott be, majd mivel Dékány is eredményes volt, ismét a Vasas állt jobban (26:25). Azonban még innen is egyenlíteni tudtak a szabolcsiak, nem kis izgalmat okozva ezzel a lelátón helyet foglaló, mintegy 150 nézőnek (26:26). Két nappal korábban a Vasas már elbukott egy hosszabbítást, akkor 26:24-re a BSE nyertek a negyedik szettet, ezúttal azonban résen voltak az óbudaiak, és akaratuknak köszönhetően 28:26-ra megnyerték a harmadik játszmát (28:26, 2:1).
Következhetett a negyedik felvonás, amely az előzőhöz hasonlóan nagy csatát hozott. A hazaiakon még érződött az előző szett megnyeréséből fakadó lendület, így Ludvig Zsoltnak hamar, 5:2-nél időt kellett kérnie. Ez hasznosnak bizonyult, mert 7:7-nél egyenlíteni tudtak, sőt 10:13-nál már Vasas-időkérésnek kellett következnie, mert megzavarodtak a fővárosiak. Továbbra is lendületben maradtak a látogatók és főként jó nyitásaiknak köszönhetően el is léptek. Ekkor az amúgy remekül játszó Vatai Gabriella teljesítménye is visszaesett, így nem volt stabilitása a hazai csapatnak (10:15). Időben ébredt a Vasas és 18:18-nál egyenlíteni tudott! Ekkor érkezett Porubek helyére Lévai Vivien, akinek elsődleges feladata a nyitásfogadás stabilizálása volt. Ekkor Takács helyén Vatai játszott, és Lévai is pályán volt, ezáltal gyakorlatilag két liberóval játszott a házigazda, de természetesen Lévai ezúttal is mezőnyjátékosnak volt nevezve. Ez a változtatás bevált, hiszen jelentősen javult a mezőnyteljesítmény, és a szett végére Vatai is kilábalt a gödörből, így 24:21-nél meccslabdához jutott a fővárosi együttes, amit sikerült is értékesítenie (25:21, 3:1).
A két csapat ismét gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, akik egy rendkívül fordulatos, izgalmas mérkőzést láthattak. Ehhez helyenként magas színvonalú játék, és káprázatos labdamenetek is párosultak.
A mérkőzés legjobbja
A címre ezúttal három óbudai játékos is pályázhatott, viszont csak egyikük kaphatta meg. A választás ezúttal Szombathelyi Szandrára esett, aki ezen a napon a legbiztosabb pont volt együttesében. Remekül nyitott, rendre kiért a blokkolásoknál, emellett mezőnyben is jól teljesített. Bár a támadásokban akadtak még hiányosságai, mégis ő volt ezen a napon a legstabilabb a Vasasban. Mellette még Vatai Gabriella is jól teljesített, ám a végén elbizonytalanodott, csakúgy, mint a győztes csapat legeredményesebb játékosa, a húsz pontot szerző Dékány Bernadett, aki a támadások mellett ismét jó volt a nyitásfogadásokban, és néhány nagy mentés is fűződik a nevéhez. A vendégeknél Botos Fruzsina nyújtott kiemelkedőt támadásokban és mezőnyben is jól teljesített.
Extraliga, nők, középszakasz, az 1-4. helyért, 4. forduló
Vasas Duna Autó Óbuda–Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza 3:1 (16, –18, 26, 21)
Folyondár utca, 150 néző. Játékvezetők: Hóbor, Tillmann
Vasas: Milovits 5, Porubek 14, Szombathelyi 9, Takács Zs. 15, Dékány 20, Héger 12. Csere: Vatai (liberó), Soós I., Lutter L. Edző: Jókay Zoltán
Nyíregyháza: Balanescu 4, Katona 13, Merkószki 12, Szakmáry 13, Botos 20, Miklai 4. Csere: Mosonyi, Kapuvári 1, Erdős Zs. Edző: Ludvig Zsolt
Az eredmény alakulása, 1. játszma (23 perc): 8:6, 10:11, 17:13, 21:15. 2. játszma (21): 5:5, 10:9, 10:12, 13:17, 16:20, 17:22. 3. játszma (31): 4:5, 7:5, 9:11, 17:17, 21:22, 24:22, 24:25. 4. játszma (21): 6:4, 10:13, 12:15, 17:15, 20:19, 22:19
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jókay Zoltán: – Nagyon kellett a győzelem mindkét csapatnak. Az döntött, hogy határozottabbak voltunk a támadásoknál. Nagyon örülök a győzelemnek, de sajnos megint csak ritkán vettük elő a szép játékunkat. A hullámzó teljesítményünket mindenképpen ki kell javítanunk a folytatásra.
Ludvig Zsolt: – Nagyon sajnálom a vereséget, mert végig kérdésessé tudtuk tenni a találkozót. A folytatáshoz nagyon jól jött volna a győzelem, de legalább voltak már bíztató jelek a játékunkban.
Tovább tart a háború a harmadik helyért
„Nagy esélyt szalasztottunk el vasárnap – mondta Ludvig Zsolt, a Nyíregyháza edzője hétfőn. – Az első szett elvesztése után szépen talpra álltunk, a folytatásban átvettük irányítást, a sorsdöntő harmadik játszmát minimális különbséggel buktuk el, egy kis plusz hiányzott a sikerhez. A találkozó befejező részére nem tudtunk megújulni, amit nagyon sajnálok, mert a Vasas elleni győzelem esetén óriási lépést tettünk volna céljaink megvalósítása érdekében. Ettől függetlenül nem játszott rosszul a csapat, jó színvonalú mérkőzésen vesztett, kár érte. Mondjuk, legalább a Gödöllő nem került elénk, ugyanakkor még nem dőlt el semmi, továbbra is egy meccs előnyünk van vele szemben. Nagyon kíváncsi vagyok a következő fordulóra, amikor a BSE-t fogadjuk, de alakuljon bárhogy, az utolsó kör fog dönteni.”
(forrás: vasasvolley.hu, Szabolcs Online)
|