A szeptember 5-6-i hétvégén a Hungaroring adott otthont az Alpok-Adria bajnokság futamainak. A hazai pálya és Juhász Dávid legutóbbi sikeres rijekai szereplése után a Team Suzuki csapata bizakodóan várta a superstock kategória időmérőjét és a versenyét. Előbbi annyira jól sikerült, hogy a hibátlan technika és a pályát kiválóan ismerő versenyző összhangjaként Dávid új pályacsúcsot állított be 1:51,183-as idővel, megdöntve ezzel Andy Meklau nem is olyan régi rekordját (2009. április 1:51, 790). Az időjárás szerencsére kedvezőbb volt, mint az OB futamok esetében, így nem kis teher nyomta a fiatal versenyző vállát. A versenyt természetesen a pole pozícióból kezdhette meg Dávid, de a rajt nem sikerült túl jól és a 3. helyre esett vissza. Az erős nemzetközi mezőnyben taktikus motorozással az első helyig küzdötte vissza magát, de erre a helyre ezen a napon sok kérő akadt. A nem mindennapi küzdelemben az 5. helyig is visszaesett. Az időmérővel ellentétben a versenyen a váltóelektronika nem volt 100%-os, talán ez is hátráltatta Dávidot. Az utolsó kört végül a 3. helyen kezdte meg és némi esélyt látva a 2. helyre az utolsó előtti kanyarban megpróbálta megelőzni az előtte haladó versenyzőt, de manőver rosszul sült el és Dávid üldőzője a belső ívre került, Dávid kisodródott és lemaradt a dobogóról. A versenyt 4. helyen zárt ifjú versenyzőtől ez is remek eredmény, gratulálunk!

Támogatóink: Bódis kipufogók, Danger Bike, Magyar Suzuki Zrt., Erste Leasing Motoros Akadémia, Motul, MT Airbrush, Pirelli, Shoei, Suzuki gyári tartozékok
Team Suzuki
|