Három magánszemély, köztük egy autóipari cég elnöke lett a gyöngyösi ipari parkot működtető cég többségi tulajdonosa. 55 és fél millió forintért vették meg a gyöngyösi önkormányzat 55 és fél százalékos részesedését. A cég ügyvezetője a mai sajtótájékoztatón fél éven belüli sikert ígér a gépipar, az energetika, vagy a gyógyszeripar területén, de ennél konkrétabb jóslatot, vagy konkrét cégneveket nem mondott. A ma meglévő 9 vállalkozás 400 főt foglalkoztat az Ipari Parkban, de 2008, az Apollo-kudarc, majd a gazdasági válság óta nem jöttek új érdeklődők.
Hirdetés


A 7 és fél százalékos munkanélküliségi mutatóval rendelkező Gyöngyösnek az ügyvezető szerint alig egy éve van arra, hogy nagybefektetőt szerezzen, azután Miskolc elszívhatja a jelentkezőket. Faragó László polgármester szerint az értékesítésben, mint közös ügyben össze tudott fogni a városvezetés és az ellenzék, mert közös volt a cél: munkahelyekre és adóbevételre van szüksége a városnak. Az eladást két tartózkodás kivételével a képviselők többsége támogatta. A korábbi városvezető, a tárgyalásokat két éve elkezdő Hiesz György most arra hívta fel a figyelmet, hogy kormányzati segítség nélkül nehéz lesz idehozni jelentősebb munkaadókat. A befektetők sokat ígérnek és sokat is vállaltak: eszerint 2013-ig visszafizetik az önkormányzat által nyújtott 150 millió forintnyi tagi hitelt és az egyik bank felé fennálló 250 milliós tartozást is.
Faragó Zoltán
Forrás: Gyöngyös TV |