
A magyar Forma 1-es futam előtt az egyik legnépszerűbb magyar rockzenekar „csapdájába” estek a Williams-pilóták. Közös szponzoruknak, a Hellnek köszönhetően a Tankcsapda zenekar tagjai látogattak el a Williams istállóba, hogy aztán Rosbergék igazán felpörgetett hangulatban készüljenek a vasárnapi futamra.
A Forma 1 történetében az első magyar tulajdonú támogató, a Hell Energy cégcsoport különös meglepetéssel szolgált a Hungaroring első napján. A közös szponzornak köszönhetően az egyik legkedveltebb magyar rock-zenekar tagjai bukkantak fel csütörtök délután a Williams csapat istállójában, ahol szemtanúi lehettek a verseny előtti lázas készülődésnek, szemügyre vehették a versenyautókat.

Nico Rosberg fanatikus rock rajongóként pillanatok alatt megtalálta a közös hangot a rockerekkel, akik – szokásukhoz híven – egy csapásra fergeteges hangulatot varázsoltak a koncentrált mérnöki munka közben. A fiúk természetesen nem érkeztek üres kézzel: jubileumi cd-jüket és két Tankcsapda feliratú pólót ajándékoztak a pilótáknak, akik rögtön bele is hallgattak a számokba.
Lukács László, a zenekar frontembere szerint: „Nagyon jó fejek a srácok,- és miután volt szerencsém ellenőrizni a kocsi műszaki állapotát, az is teljesen rendben van. Hihetetlen milyen zűrzavar előz meg egy ilyen futamot, ugyanazt a belső lüktetést érzi az ember itt a ringen, mint egy koncert előtt.”
A látogatásnak köszönhetően Rosberg és Nakajima autójának szárnyait a Hell pokoli ereje mellett igazi magyar rock-energia repíti majd a hétvégi futamon.
További információ:
Bittner Péter Privy Council Communications Tel.: 06-20-665-0386
HELL energiaital
A márka és a termék 2006-ban született, először Magyarországon került bevezetésre, de az exportstratégiának köszönhetően ma már a világ 16 országában elérhető, többek közt Romániában, Szlovákiában, Franciaországban, Németországban és Izraelben. Magyarország piacvezető energiaitala nagy sikerrel vett részt a párizsi SIAL, a kölni ANUGA és a moszkvai WORLD FOOD kiállításokon. A moszkvai rendezvényen elnyerte a „Legjobb új piacra lépő termék” és a „Legjobb energiaital” díjat. A HELL aktív támogatója a technikai sportoknak - például rally, drift - és a könnyűzenének is. A termék értékesítése az elmúlt 3 évben dinamikusan növekedett, 2008-ban meghaladta a 100 millió darabot.
HELL energy cegcsoport
A 100%-os magyar tulajdonban álló cég a HELL márka tulajdonosa. A magyarországi központ mellett 3 kontinensen rendelkezik irodákkal és önálló értékesítési, illetve logisztikai rendszerekkel, így például Romániában, Új-Zélandon vagy Hong Kongban. A cég fő tevékenységei közé tartozik az energiaital és az édesség gyártás és forgalmazás. A cégcsoport forgalma 2008-ban meghaladta a 15 milliárd forintot.
|