Felszólal az iskolai erőszak ellen.
A Star Trek film sztárja, Simon Pegg támogatást nyújt volt középiskolájának. Tanácsokat adott a volt iskolája tanulóinak az iskolai erőszak elkerüléséhez. A diákok azért vették fel a kapcsolatot a brit humoristával, hogy megkérjék, csatlakozzon az erőszak ellenes kampányukhoz.
A színész levelet küldött az iskolának, amelyben kifejezte együttérzését az ügy iránt és elmondta, őt is volt, hogy terrorizálták diáktársai a középiskolában. Arra kéri a tanárokat, lépjenek fel erősebben az erőszakoskodó diákok ellen, az élhetőbb iskolai körülmények érdekében. Így ír a levélben, "Szerintem a legtöbb embernek adódnak hasonló konfliktusai valamikor az élete során. Ez nem csak arról szól, hogy például valakinek ellopják az ebédpénzét, lehet lelki vagy fizikai terror. Azt jelenti, hogy valaki a testi fölényét, vagy a hatalmát kihasználja, hogy megfélemlítse a másikat, és kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Fontos, hogy megértessük, hogy ez a viselkedés elfogadhatatlan. Nagyon elítélem az erőszakos viselkedést, de sajnálom is az ilyen fiatalokat, mert ők maguk is gyengék és kiszolgáltatottak. Ha azok, akik elszenvedik a bántalmazást, nem szólnak senkinek, csak folytatódni fog. Erősnek kell lenni, ez nem árulkodás, ezzel csak megvéditek magatokat és másokat. Ha az iskolában nem tudtok, kihez fordulni, mondjátok el egy szülőnek, vagy akár egy barátnak. A legfontosabb, hogy ne szenvedjünk csendben."
http://www.napiaszonline.hu/rovid/simon_pegget_bantalmaztak_a_kozepiskolaban_16757
Kanada kiadja Leonardo DiCaprio támadóját
Az Államokban fog bíróság elé állni
Kanada kiadja az Egyesült Államoknak azt a hölgyet, akit azzal vádolnak, hogy 2005-ben egy hollywoodi partin egy üvegpohárral arcon dobta Leonardo DiCapriot. Az ex-modell Paris Hilton volt barátjának, Rick Salomonnak a Hollywood hillsi otthonában tartózkodott, amikor állítólag elvágta a színész arcát.
A rendőrségi nyilatkozott szerint DiCaprio arcát és fülét 17 öltéssel varrták össze. A 39 éves Aretha Wilsont letartóztatták Los Angelesben, de a hölgy az ítélethirdetés előtt elmenekült az országból. Wilsont a múlt héten vették őrizetbe Ontarióban, és az Államokban fog bíróság elé állni. Leonardo DiCaprio tanúvallomást fog tenni az ügyben. A színészt legközelebb a Martin Scorsese által rendezett Viharsziget című thriller/horrorban láthatjuk majd. A film egy elmegyógyintézetben játszódik, DiCaprio egy nyomozót alakít, aki az egyik beteg eltűnésében nyomozva illegális gyógyszerkísérletekre bukkan. A filmet nálunk március elejétől vetítik majd a mozik.
http://www.napiaszonline.hu/rovid/kanada_kiadja_leonardo_dicaprio_tamadojat_16759
George Clooney visszatér a háborús övezetbe
Újra Darfurba utazik
A mindig jótékony George Clooney sok álmatlan éjszakát töltött a Hope For Haiti Now telefonos pénzgyűjtő akció szervezésével, de most sem adja pihenésre a fejét, ugyanis a darfuri háborús övezet felé veszi az irányt. A színész pénteki pénzgyűjtő akciója több mint 60 millió dollárt hozott be a földrengés áldozatainak segítségére.
Clooney újabb jótékonysági akcióba lendül, és az afrikai országba utazik. Így nyilatkozott, "Úton vagyok Darfurba, rengeteg probléma van ott is. Az Észak- Dél egyezség is kezd szétesni." George Clooney először 2006-ban utazott Darfurba, hogy egy dokumentumfilmet forgasson az ottani menekültek helyzetéről. Miután visszatért az Oscar díjas színész egy kampány élére állt, melynek célja az amerikai kormány a hasonló konfliktusokba való hatékonyabb beavatkozását szorgalmazta. Clooney így szólította meg a politikusokat, "Beszédeket mindannyian tudunk mondani, amelyekkel kifejezzük, hogy ez szörnyű, és, hogy tennünk kell valamit. De mégsem teszünk semmit, és minden nap ami tétlenül telik el, emberek ezrei halnak szörnyű halált."
http://www.napiaszonline.hu/rovid/george_clooney_visszater_a_haborus_ovezetbe_16760
Mel Gibson fegyverrel a párnája alatt alszik
A mai világban mindenre fel kell készülni!
Mel Gibson nemrégiben arról nyilatkozott, hogy sok celebbel ellentétben nem alkalmaz testőröket, inkább saját kezébe veszi személyes biztonságát. A színész azt vallja ebben a mai világban fel kell fegyverkezni, ezért tart otthon fegyvert és baseball ütőt is a hálószobájában.
"Egy darabig voltak testőreim, de nem tetszett a dolog. Ha eljött az ember ideje, akkor eljött, ez ellen nincs mit tenni. Ha otthon alszom és valaki betör hozzám, akkor vagy felébredek, vagy nem. Persze, ha felébredek, leütöm egy baseball ütővel, vagy lelövöm a fegyveremmel. Van fegyverem, a mai világban kell, hogy az ember felkészült legyen." A színész tervezi, hogy visszatér a képernyőre, az eddigi szünetet azzal magyarázza, hogy egy idő után megfáradt színészi játéka és szüksége volt egy kis távolságra. Most már úgy érzi megkomolyodott, és szívesen állna újra kamera elé. Viszont azt is elmondta, hogy örül neki, hogy felnőtt gyerekei nem léptek nyomdokaiba, és remélem, hogy nemrég született lánya, Lucia sem választja a színészi pályát. Mel Gibson is részt vett a George Clooney által szervezett pénteki Hope For Haiti Now telefonos pénzgyűjtő akción.
http://www.napiaszonline.hu/rovid/mel_gibson_fegyverrel_a_parnaja_alatt_alszik_16761
Kelly Osbourne beszólt Tila Tequilának
Kelly: Tila Tequila fogja be végre!
Kelly Osbourne végre kimondta, amit a sztárvilág már régóta gondol. A reality sztár Tila Tequilának ideje volna felállni a számítógép mellől, és magában tartani gondolatait. A lármázásnak semmi értelme, Kelly szerint. Persze ennél egy kicsit finomabban fogalmazott az amúgy szabad szájú sztárcsemetéből lett újságíró.
Tila számtalan furcsa bejegyzést írt menyasszonya halála óta a Twitteren, Kelly hetente megjelenő rovatában így ír róla, "Tila egy ideje bizarr dolgokat tesz közé Twitteren Casey Johnson halálával kapcsolatban. Ideje lenne visszafogni magát. Elhiszem, hogy gyászol, de egy közösségi oldalon hőbörögni egyszerűen nem helyénvaló." A reality sztár természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot, az övön aluli ütésektől, és a csúnya beszédtől sem riadt vissza. Visszavágásképpen például kritizálta Kelly Osbourne súlyát. Kelly ezt írta a néhai örökösnő, Casey Johnsonról, "15 éves voltam, amikor először találkoztam Caseyvel, és néhányszor összefutottunk az évek során. Nyilvánvaló, hogy komoly problémái voltak, nagyon szomorú, hogy ilyen fiatalon kellett meghalnia, főleg, hogy volt egy örökbefogadott lánya." Ha nem is Kelly hatására, de mostanában úgy tűnik Tila Tequila tényleg visszafogta magát Twitter ügyben, és új albumának népszerűsítésére koncentrál.
http://www.napiaszonline.hu/rovid/kelly_osbourne_beszolt_tila_tequilanak_16762
Napiász Online |