Megérkezett a magyar válogatott első része a hétfőn kezdődő, Japánban rendezendő ritmikus gimnasztika világbajnokságra, az együttes kéziszercsapat vasárnap indul. Némethné Érfalvi Nóra irányításával Vass Dóra és Forray Fanni egyéniben mutatkozik be az ázsiai országban, ahol hatalmas sikernek számítana az első 24-be való bekerülés.
 
Hétfőn kezdődnek az egyéni versenyszámok (karika, labda, kötél és szalag) a japán világbajnokságon, ahol több mint 150 versenyző fog tanúbizonyságot adni ügyességéről és felkészültségéről. A szokások szerint minden szerrel a legjobb 8 kerül be a szerenkénti fináléba. A négy nap négy gyakorlata alapján lehet majd összetettben a legjobb 24 közé kerülni, ők természetesen valamennyi gyakorlatot újra bemutatják.

A magyar színeket az idei Világjátékokat az első 15-ben záró Vass Dóra, valamint Forray Fanni képviseli egyéniben. A magyar válogatott második része, az együttes kéziszer-csapat vasárnap utazik el Japánba.

Viszonylag jól sikerült a felkészülés, voltak rosszabb napok is, de összességében elégedett vagyok az elvégzett munkával. A labda és a karika lehet az erősségem, bízom benne, hogy sikerül bekerülnöm a 24-be - mondta a 18. születésnapját jövő kedden ünneplő Vass Dóra.
Szeretném, ha mindkét lány a legjobb 30 közé kerülne, Dóritól pedig az első 24 elérése is reális cél lehet. A Világjátékokon szűrt mezőny állt rajthoz, az előző vb legjobb 23 versenyzője ott volt, az izraeli és a lengyel lány hiányzott, akik talán jobbak lehetnek. Dóri most a huszadik hely környékén áll, a pillanatnyi formán és a pontozókon múlik, hogy ebből Japánban mit tud kihozni.- elemezte Némethné Érfalvi Nóra tanítványai esélyeit.

Program:
- szeptember 6. vasárnap indulás: együttes kéziszercsapat
- szeptember 7. hétfő karika : selejtező és szerenkénti finálé
- szeptember 8. kedd kötél : selejtező és szerenkénti finálé
- szeptember 9. szerda szalag: selejtező és szerenkénti finálé
- szeptember 10. csütörtök labda: selejtező és szerenkénti finálé
- szeptember 11. péntek: egyéni összetett ( legjobb 24 )
- szeptember 12. szombat: együttes kéziszercsapat selejtező ( karika, szalag-kötél)
- szeptember 13. vasárnap : együttes kéziszercsapat, finálék
- szeptember 14. hétfő: érkezés Ferihegy 2A, 22.20
|