A Diamant-Kaposvár vezetői csütörtök este hivatalosan is bejelentették, amit a Nemzeti Sport egy nappal korábban már megszellőztetett: a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő együttes leigazolta a 34 éves feladót, Koch Róbertet, ráadásul Mózer Zoltán is visszatérhet a somogyiakhoz!
A Kaposvár céljai nem változtak. A somogyi együttes szeretne minél tovább eljutni a nemzetközi kupában, a négyes döntőbe kerülni Közép-európai Ligában, a hazai sorozatokban aranyérmet nyerni, az utánpótlás fronton pedig szintén az élmezőnyben szerepelni. Január ötödikén megkezdte a 2010-es szereplését a csapat. A bosányk OK Kakanj elleni találkozó után még 14 mérkőzés, és a Magyar Kupa négyes döntő vár az együttesre. Ráadásul nyolc alkalommal utaznak idegenbe, többször tehát három napot is távol lesznek Kántor Sándorék.
A nagy menetelésre való tekintettel a csapat szakmai vezetése a keret megerősítése mellett döntött. A csapat nélküli Koch Róberttel sikerült megállapodni. A 85-szörös válogatott feladó korábban hat évig (1994–2000) játszott Kaposváron, nyert három felnőtt (1997, 1999, 2000) és egy juniorbajnoki (1996), négy Magyar Kupa-aranyérmet (1997, 1998, 1999, 2000), majd figyelemre méltó nemzetközi karriert futott be, így nagy hasznára lehet a csapatnak a civil életre is készülő ifj. Laszczik Iván és a juniorválogatottal is készülő Kaszap Tamás mellett.
A csapat egyetlen idegenlégiósa, a szerb Vojislav Skoric, már régóta vállsérüléssel bajlódik, a téli szünetben hazautazott, konzultált az orvosaival, akik a műtétet látják egyedüli megoldásnak. A fontos szakasz előtt a csapat vezetői nem szeretnének kockáztatni, hiszen egy esetleges újabb sérülés veszélyeztetné a játékos további pályafutását, illetve az eredményes szereplést. Ezért ezen a poszton is erősíteni szeretne a klub. Minél előbb meg kell találni a megfelelő játékost, hiszen január 31-én lezárul az átigazolási időszak.
A somogyi együttes irányítóinak sikerült kialakítaniuk a végleges programot, amelyben nagy szerepe volt, hogy a magyar csapatok – Dunaferr, Veszprém, Kecskemét – is figyelembe vették az időpontok egyeztetésénél a Kaposvár nemzetközi szereplését, és a szövetség illetékesei is minden segítséget megadtak a bajnokcsapatnak.
– Nincs mit szépíteni a dolgon, erősítésre szorul a játékoskeretünk – mondta Gelencsér László, a Diamant-Kaposvár szakmai igazgatója.
– A tavaly nyáron Dunaújvárosból igazolt fiatal Tóth Andrással azért bontottak közös megegyezéssel szerződést, mert – Laszczik Iván és Kaszap Tamás mögött – harmadik számú feladóként alig jutott neki szerep.
– Nagyon sűrű két hónap vár ránk: januárban és februárban összesen 17 tétmérkőzést játszunk, ráadásul sokat is utazunk. Koch Róbert visszatérése komoly erősítést jelenthet, hiszen ne feledjük, hogy egy rutinos, majd egy évtizeden át külföldön edződött, sok nagy csatát megélt játékosról van szó.
– Mi lesz a vállsérüléssel bajlódó szerb légiós Vojislav Skoric sorsa?
– Az orvosok hazájában is azt mondták neki, hogy nem kerülheti el a műtétet. Nagy kérdés, hogy ilyen állapotban mit tud kihozni magából. Nekünk teljes értékű játékosra van, pontosabban lenne szükségünk, ezért minden eshetőségre felkészülve keressük az utódját, s ha úgy alakul, váltunk. Van még időnk, hiszen január 31-én jár le az átigazolási időszak.
– A kiszemelt játékosok között egy másik egykori kaposvári, ugyancsak sokszoros válogatott röplabdázó neve is felmerült.
– Nem szívesen beszélek erről, mert még nem találkoztam személyesen Mózer Zoltánnal. Még az ősszel megműtötték a vállát Ausztriában, s azóta nem játszott. Szombaton a Hypo Tirol Innsbruckhoz utazunk a Közép-európai Liga keretében, akkor ülünk majd le az ottani vezetőkkel. Azt sem tudjuk még, hogy ebben a bajnoki szezonban számítanak-e rá. Ha nem, s inkább kölcsönadnák, szívesen látnánk újra kaposvári színekben.
– Mikor dől el a Magyar Kupa négyes döntőjének a helyszíne?
– Hétfőn lesz a licittárgyalás. A második körben négyen – Kaposvár mellett Nyíregyháza, Kecskemét és Veszprém – maradtak állva. Új a lebonyolítás, ezúttal egy helyszínen szerepelnek majd a négyes döntőbe jutott női és férfi csapatok, így háromnapos a finálé, amelynek az időpontja február 17.19.
Vissza a válogatottba
Koch Róbert 2007-ben szerepelt utoljára a magyar válogatottban, s nyáron visszavonult, ám ez nem azt jelenti, hogy teljesen le is állt volna. Visszatérésével Kántor Sándor szövetségi kapitány is számol! „Itt Kaposváron testközelben, nap mint nap látom majd, hogy hol tart Koch Róbert a felkészülésben, hiszen a Diamant-Kaposvárban csapattársak leszünk – mondta Kántor. – Ha fizikálisan utoléri önmagát, akkor a májusi Európa-bajnoki selejtezőkön komoly szerepet szánok neki.”
NÉVJEGY
Koch Róbert
Született: Tatabánya, 1976. március 17.
Csapatai játékosként: Tatabánya (1990–1994), Kaposvár (1994–2000), VfB Friedrichshafen (német, 2000–2002 és 2003–2005), Erdemirspor (török, 2002–2003), Aon hotVolleys Wien (osztrák, 2005–2006), Piacenza (olasz, 2006–2007), Catania (olasz, 2007–2008), Szolnoki RK-SI (2008–2009)
Válogatottság száma: 85 (1998–2007)
Legjobb eredményei: 3x magyar bajnok (1997, 1999, 2000), 4x Magyar Kupa-győztes (1997, 1998, 1999, 2000), 1x magyar juniorbajnok (1996), 1x az év legjobb játékosa Magyarországon (2003), 3x német bajnok (2001, 2002, 2005), 4x Német Kupa-győztes (2001, 2002, 2004, 2005), 4x a legjobb feladó Németországban (2001, 2002, 2004, 2005), osztrák bajnoki 2. (2006), olasz bajnoki 2. (2007), CEV-kupa 2. (2007), török bajnoki 2. (2003), Bajnokok Ligája 4. (2005), Bajnokok Ligája 5. (2002), Európai Szuperkupa 3. (2001), Közép-európai Liga-győztes (2006), Európa-bajnoki 9. (2001)
|