November 19-én a Tornacsarnokban kerül megrendezésre a tornászok csapatbajnoksága, majd hétvégén a mesterfokú bajnokságon mutathatják be gyakorlataikat legjobbjaink.
A csapatbajnokság 2. fordulójama 16 órakor veszi kezdetét és várhatóan 20 órakor már kialakul a végső sorrend az egyesületek közötti vetélkedésben.
Bajnokság fényét emeli a hagyományos Matolay-emlékverseny, hiszen a nőknél ez nemzetközi mezőnyt jelent, kilenc ország tornászait várják a rendezők. Rajthoz áll a világbajnoki induló Gombás Laura és Böczögő Dorina is.
A férfiak között is szép számban lesznek válogatott versenyzők, hiszen a világbajnoki ezüstérmes, a 2009-es Világkupa-sorozat győztese, Berki Krisztián mellett Hetrovics Marcell, Kállai Zoltán, Marján Péter is a szerekhez áll.

Aerobik: Bizakodás az Eb előtt
Aerobik válogatottunk 38 versenyzővel már a csehországi Liberecben gyakorol a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra, ahol versenyzik a nyáron, a tajvani Világjátékokon egyéniben 7. helyig jutó Roik Zsolt, valamint a tengerentúlon 5. helyezést szerző csoport is.
Roik Zsolt egyéniben és Lendvay Dórával párosban indul a kontinensviadalon. A bajnok gőzerővel készült az Eb-re, nem hátráltatta sérülés, betegség, az edzéseken jó formát mutatott. Szoros program vár rá Liberecben, hiszen elképzelhető, hogy csak 10 perc lesz az egyes és a páros között.
A csoportban induló versenyzők is jól haladnak a felkészüléssel, habár náluk különböző betegségek, sérülések némileg gátolták az eltervezett munkát.
Roik Zsolt: Úgy érzem, egész jó formában vagyok, bízom benne, hogy az Eb-re jön ki a csúcsforma. Kicsit nyugtalanít, hogy a két gyakorlat között ilyen kevés idő van, habár az edzéseken erre készültünk. Azzal már elégedett lennék, ha döntőbe kerülnék , és ott tökéletesen elő tudnám adni a gyakorlatomat, a többi már a pontozókon múlik.
Kovácsné Laurinyecz Julianna, a csoport edzője: Elsősorban jó gyakorlatokat várok el a lányoktól. A felnőtteket és a juniorokat is a döntőbe várom, habár nem zökkenőmentesen telt a felkészülésünk, több sérülés és betegség is bezavart. Mindenki nagyon eltökélt, mindent megtesznek a sikerért, nagy összetartás van a csapaton belül.
A program:
November 20.
14-17 óra Junior selejtező ( női egyéni, trió)
17:30-20 óra Junior selejtező (férfi egyéni, páros, csoport)
November 21.
14-17 óra Felnőtt selejtező ( női egyéni, trió)
17:30-20 óra Felnőtt selejtező (férfi egyéni, páros, csoport)
November 22.
10-10:45 Junior döntő (női egyéni, trió)
11:15-12:25 Junior döntő (férfi egyéni, páros, csoport)
15:30-16:15 Felnőtt döntő (női egyéni, trió)
16:20-17:35 Felnőtt döntő (férfi egyéni, páros, csoport)
|