Harminchárom évvel ezelőtt fiait a KSI edzéseire és mérkőzéseire kísérve ismerkedett meg a vízilabdázással, s bár maga soha nem pólózott, orvosként immár másfél évtizede a sportág nagy családjának nélkülözhetetlen tagja. Dr. Gábor Antal előbb a Spartacus játékosait gyógyítgatta, aztán a Kőér utcai együttesből kialakult Domino Honvéd sportolói istápolta és gondozza ma is.. Hetvenkét éves, de továbbra is minden hazai és nemzetközi találkozóra elkíséri kedvenc klubcsapatát, sőt, tavaly óta a Dr. Kemény Dénes vezette magyar válogatottnak is ő vezető sportorvosa. „Civilben” az Uzsoki utcai kórház sebész főorvosa, ahol gyakran fordulnak meg az élsportolók és a kezelésre szoruló sportvezetők is. „Tóni bácsit” a mozaikplasztika egyik legkiválóbb hazai szakértőjeként tartják számon.
- Szeretem a vízilabdázást, még a tét nélküli mérkőzéseken is fel tudok fedezni valami újat, vagy érdekeset és nagyon becsülöm azokat a játékosokat, akik szívüket-lelküket beleadva küzdenek a győzelemért, a csapatukért – nyilatkozta a Dr. Gábor Antal a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának. – Egy-két kivételtől eltekintve ezt a sportágat nem a nagy, tehát a különösen súlyos sérülések jellemzik, az viszont kétségtelen, hogy a kisebb bajok szinte napi rendszerességgel következnek be. A pólózók a legjobban a vállsérülésektől tartanak, az arcukra mért ütések viszont inkább csak látható nyomokat hagynak. Több a gond a fül- és dobhártya sérülésekkel. Mindent összevetve bennem az a vélemény alakult ki, hogy a kézilabdázóknál több dolga akad a sportorvos kollégáimnak, és hasonló a helyzet a küzdősportok némelyikében is.
- A statisztikai adatok szerint a vízilabdázás is kezd felzárkózni a „veszélyes sportágak” belső rangsorának élmezőnyéhez…
- Való igaz, hogy nemrégiben Gergely István kétszeres olimpiai bajnokunk öccse, a már nem „dominós” Gergely Mihály is hónapokat kényszerült kihagyni a vállsérülése miatt és egy rossz mozdulat miatt egyetlen „igazi” balkezes játékosunk, Kállay Márk is szinte a teljes őszi idény kihagyására kényszerült, de szerencsére a Nagyvárad elleni Interliga mérkőzésen már „ kóstolgathatta” a játékot és a montenegrói Budva elleni nagyon fontos Euroliga meccseinken, de minimum a visszavágón már teljes értékű harcosként veheti fel a küzdelmet. Hozzá kell tennem, hogy a vízilabdázók nem mindig a vízben sérülnek meg. Annak idején a mostani vezetőedző Vad Lajos sűrűn „intézte el” a bokaszalagjait kispályás focizás közben, és a labdarúgás egyszer csúnyán kifogott Gergely Pistával is, ráadásul azon a szerencsétlen napom, amikor először edzett együtt a Domino Honvéd csapatával.
- Mégis milyen okokra vezethető vissza a vízilabda mérkőzéseken bekövetkezett sérülések számának gyarapodása? Talán azzal, hogy az élvonalbeli együttesek sorra, pontosabban kevés pihenővel játsszák bajnoki és kupameccseiket, miközben hol az Interligában, hol az Euroligiában vagyéppen a LEN Kupában igyekeznek helyt állni?
- Egy jól felkészített játékos ettől még aligha kerül a maródiak táborába. A példa közhelynek számíthat, de mégis kézenfekvő: a Chelsea, a Manchester United és a Liverpool labdarúgói három naponként tétmeccseket vívnak, és – eltekintve a kirívó vagy szándékos szabálytalanságok következményeitől - ettől, már mint az ismétlődő nagy terhelésektől még nem sérülnek le. Az viszont kétségtelen, hogy a tét és olykor az elvárható pénzjutalom újabban mintha a vízilabdázókat is rámenősebbé tette volna. Ráadásul a Domino mostanában az átlagosnál is szerencsétlenebb, mint ha ránk járna a rúd…
- Kényes kérdésnek számít, hogy a Domino Honvéd játékosai vajon miért döntöttek úgy egy emberként, hogy nem kérnek az új influenza elleni védőoltásból?
- Egyáltalán nem kellemetlen a felvetés. Nem a vezetőség döntött erről „felülről”, és nem is a játékosok „alulról”. Egységes vélemény alakult ki az egész társaságban és a közös elhatározás helyességét bizonyítja, hogy senki sem esett ágynak – mondta befejezésül a Domino Honvéd nagy tiszteletnek örvendő „Doki bácsija”, akinek nem csak a mai „nagymenők” a visszatérő hálás páciensei, hanem tekintélyes névsort alkotva a közelmúlt nagyságai is, mint például egykor Lemhényi, aztán Ambrus, Konrád, Molnár és Benedek és még Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke is.
Szalay Péter
T-Mobile Sporthír Szolgálat
|