Papp László Budapest Sportaréna - 2009. szeptember 20. vasárnap 09:00
Az év egyik legnagyobb egészség- és mozgásfesztiválja!

A legfontosabb érték, az egészségünk. A Fitbalance program célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, valamint a mozgás fontosságára.
Ennek szellemében 2009. szeptember 20-án, megrendezzük az eddigi legnagyobb Fitbalance eseményt a Papp László Budapest Sportarénában. Négy színpadon, aerobic, joga, pilates, dance, stb. órák kerülnek megrendezésre, három nemzetközi oktató, valamint többek között Borsodi Balázs, Lencsés Rita, Tatarek Rezső, is színpadra lépnek! Itt rendezzük az idei év egyik legnagyobb Spinning eseményét is, ahol 140 spinning kerékpárral várjuk a sportolni vágyókat.
A tavaszi sikernek köszönhetően a résztvevők ismét megmérettethetik magukat a Power Zone (Pump&Run) versenyen is. Különlegesség a rendezvényen a Brutal Challenge program, ahol értékes Brutal díjakért küzdhetnek a jelentkezők. Természetesen nem hiányoznak az egészségügyi szűrések, tanácsadások sem, amit felkészült szakemberek végeznek díjmentesen mindenki számára! Különlegesség az "olimpikonok a gyerek sportért" program, így több sportági szakszövetség jelenik meg az eseményen, bemutatva a gyerekeknek, és a fiataloknak kínált sportolási lehetőségeket.
A helyszínen olimpikonokkal és olimpiai bajnok sportolókkal találkozhatnak, kipróbálhatják a különböző sporteszközöket, valamint lehetőségük lesz kedvezményes vásárlásra a fitt-expó területén. A rendezvényt a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség fitness ritmus (gyerek) versenyével kezdjük 09:00-órától, majd az alábbiakban található órarend szerint folytatódik a program.
Fontos! A Spinning órákra előregisztráció szükséges a www.spinning.hu/fitbalance oldalon. Spinning info: Bognár Gyergely, 06 20 989 4322, spinningday@gmail.com
Az egészségügyi szűrések és tanácsadások díjmentesen látogathatóak!
A helyszínen gyerek megőrző működik képzett szakemberekkel. Minden regisztrált (fizető) résztvevő ingyenes ajándékcsomagot és ebédet kap a FITBALANCE-EGÉSZSÉGKONYHA jóvoltából!
www.fitbalance.hu
A rendezvényre a belépő ára: 3.490,- ft ami tartalmazza az ebédet,az ásványvíz fogyasztást valamint a meglepetés támogatói ajándékcsomagot!
Minden 14 év alatti gyerek és egy szülő számára díjmentes a belépés! (diákigazolvány felmutatása kötelező)
Jegyek kaphatóak a helyszínen, a Westend City Center jegyirodában, Ticketa (Info: www.ticketa.hu, Tel.: 06 1 422 2682, Mobil: 06 20 369 8876, e-mail: info@ticketa.hu) és az ismert jegypénztárakban, a Lite Wellness Központokban, Gildamax Központokban a Fawa Sportközpontokban, megrendelhető email-en: a wellnessday@gmail.com
A belépők 2990,- ft-os kedvezményes áron, kizárólag a BioTech USA Sport - Élet - Egészség központokban vásárolható meg! Info: www.btn.hu
A résztvevők között egy Sony Ericsson SE W890-es prémium Walkman mobil telefont sorsolunk ki!
Kellogg's - Bahlsen FITBALANCE ARÉNA EGÉSZSÉG ÉS FITNESS FESZTIVÁL
2009. szeptember 20. vasárnap 09:00
Program:
08:00 Kapunyitás
09:00 - 11:30 IFBB Fitness Ritmus Kupa (gyerek fitness)
08:00 - 18:00 Brutal Challenge
10:00 - 17:00 Pump&Run kezdés (regisztráció, nevezés)
11:00 - 17:00 Fitt Expó, Egészségügyi szűrések, tanácsadások
11:50 - 17:50 Nagyszínpad-órák
11:50 - 16:50 Kisszínpad-órák
11:00 - 16:50 Spinning órák
A Brutal Challange, valamint a Pump&Run szabályai megtalálhatóak a www.fitbalance.hu oldalon
Kellogg's - Bahlsen FITBALANCE ARÉNA EGÉSZSÉG ÉS FITNESS FESZTIVÁL
2009. szeptember 20. vasárnap 09:00
ÓRAREND
Kellogg's - Bahlsen Nagyszínpad
| időpont |
óratartó
|
óratípus
|
|
11:50
|
Tatarek Rezső
|
Iron box
|
|
12:50
|
Kovács Erika
|
Lady's dance
|
|
13:50
|
Borsodi.B - Lencsés R. - Molnár M.
|
B'moves by Dave Grand
|
|
14:50
|
Marta Tymoszewicz - Bednardz
|
Marta'style
|
|
15:50
|
Vér Tomi
|
Jazz forever
|
|
16:50
|
Kiss Gábor
|
Afro dance by live konga
|
|
17:50
|
Borsodi B. - Lencsés R. - Marta T. - Izabela S. - Nagy D.
|
bodyART easy europe
|
BioTech USA színpad I. emelet
| időpont |
óratartó
|
óratípus
|
|
11:50
|
Borsodi B. - Lencsés R.
|
Wellness FLEXI-BAR
|
|
12:50
|
Sulija V. - Juhász B. - Molnár M.
|
Xco vibration
|
|
13:50
|
Németh Gergő
|
Gerinc jóga
|
|
14:50
|
Nagy Dorka - Keszi Kriszta
|
FLEXI-BAR gerinctorna
|
|
15:50
|
Fincza Erika
|
Pilates
|
|
16:50
|
Nagy Dorka
|
Stretching functional
|
Sony Ericsson Spinning terem (fszt. terem)
| időpont |
óratartó
|
|
11:00 - 11:50
|
Horváth Péter - Nyíregyháza
|
|
12:00 - 12:50
|
Róta Annamária - Békéscsaba
|
|
13:00 - 13:50
|
Bognár Gergely - Budapest
|
|
14:00 - 14:50
|
Cseh Dávid - Gyöngyös
|
|
15:00 - 15:50
|
Mezei Tamás - Békéscsaba
|
|
16:00 - 16:50
|
Kovács Cintia - Budapest
|
|
17:00-18:30
|
Team Teaching
|
Az órarend változás jogát fenntartjuk!
Fitbalance, hogy a fitness legyen a szenvedélyed...
Szeretettel várunk!
|