Bár a Dunaújváros sajnos nem jutott a Bajnokok Európa Kupájának (BEK) negyeddöntőjében, magyar légiósaink érdekeltek mindkét női kupasorozatban, melynek negyeddöntőjének első mérkőzését szombaton játszák le.
Az Európa Úszószövetség (LEN) által rendezett BEK legjobb nyolc csapata közé jutott az olasz Fiorentina (Drávucz Rita), mely a görög Vouliagmenit kapta ellenfelül és fogadja elsőként hazai pályán, míg a görög Olympiacos (Tomaskovics Eszterrel és Valkai Ágnessel) a spanyol Sabadell otthonába utazik az első mérkőzésre.
Tomakovics Eszter és Maica Garcia Godoy (fotó) a római Világbajnokság után most klubjukban is egymás ellen játszhatnak, amennyiben erre nagy szükség lesz. Ugyanis Eszter vállsérülése csak lassan gyógyul, így csak végszükség esetén küldik be a vízbe. Evvel kapcsolatban kérdeztük meg Tomaskovics Esztert a mérkőzésről és a hiányáról a szombati meccs kapcsán:
"Nem fogok hiányozni, nagyon ügyes a másik center és a bekkünk is jó, úgyhogy meg fogják oldani. Kevesebb pihenõjük lesz, ami nehezítheti a helyzetet, de nem lesz gond. Ha mégis vagy valaki kipontozódna, amit nem hiszek, akkor pedig játszom. Szerintem verhetőek a spanyolok és bár kiváló játékosaik vannak, ha odafigyelünk és játszuk, amit tudunk, akkor nem lesz gond."
Maica Garciát, a spanyol válogatott és a Sabadell centerét pedig megkérdeztük az ellenfélről, hogy szerinte mennyire lesz szoros és kemény a mérkőzés, illetve a bekkek sanyargatása ellenére mennyire sok gólt szándékozik lőni:
"Úgy gondolom, hogy az Olympiacos jó játékosokkal büszkélkedhet, főleg a nemzetközi szinten is elismert légiósaik nagyon erősek. Mindenképpen nagyon küzdelmes meccs lesz, hiszen két nagyon azonos szinten lévő két csapatról beszélik, így bármi lehet a végeredmény is. Általánosságban úgy gondolom, hogy a görög védelem nagyon erős és megbízható, bár Tomaskovics Eszter úgy tudom, nem fog játszani, biztos vagyok benne, hogy hasonlóan nagy és erõs játékossal pótolják majd. Én pedig megpróbálok annyiszor lõni, amennyiszer csak tudok és remélem, minél több gól lesz belőle."
A LEN-kupa csupán egyetlen magyar válogatott érdekelt, Pelle Anikó, a női válogatott csapatkapitánya, aki az olasz Ortigia csapatát erősíti és a görög Ethnikos vendégeként játsza elsõ negyeddöntő mérkőzését.
2010. január 23., szombat:
BEK
18.00 Sabadell-Olympiacos
19.00 Fiorentina-Vouliagmeni
LEN-kupa
itthoni idő szerint
13.00 Ethnikos-Ortigia
nvv.hu
|